Az ízületi betegségben szenvedők többsége gyakran él a gyógyfürdőzés lehetőségével, hiszen panaszaik a termálvizes fürdőzés következtében érezhetően csökkennek. A gyógyforrások, termálvizek adottságait az ember évszázadok óta ismeri és használja.

 A gyógyászati, rehabilitációs okból alkalmazott fürdőzésnél a természetes eredetű gyógyvizek előnyös tulajdonságait használják fel, mégpedig kiegészítő gyógymódként.

A gyógyfürdőkezelés, az iszapkezelés, a vízsugármasszázs, a súlyfürdő (hidroterápia) a fizioterápiás kezeléseket egészítik ki. Egy ilyen komplex gyógymód igen hatékony lehet idült mozgásszervi betegségek, krónikus, degeneratív izületi és gerincbetegségek kezelésére, valamint csont- és izületi műtéteket, baleseteket követően, utókezelésként.

 A balneoterápia tehát járulékos gyógymód, amelynek segítségével bizonyos anyagcsere izületi megbetegedések hatékonyan gyógyíthatók, illetve tüneteik mérsékelhetők, megállítható a beteg állapotromlása.

 A gyógyfürdőkúrában pontosan meghatározott szerepe van a fürdővíz hőmérsékletének, kémiai összetételének, sőt a levegőnek, a napfénynek, de a pihenés és a testmozgás arányának is.

A betegek közül kevesen tudják, hogy egy fürdőkúra időtartama minimum két, legfeljebb három hét, s hogy a fürdőterápia mindig orvosi javaslathoz és ellenőrzéshez kötött.

A lehető legszelídebb gyógymód is káros lehet, ha helytelenül, vagy nem megfelelő mennyiségben, illetve egyes krónikus betegségben szenvedőknél alkalmazzák.

 A gyógyfürdőzés kifejezetten ártalmas lehet például rosszindulatú daganatban, vérképzőszervi betegségben szenvedőknél, keringési megbetegedéseknél (szív- és érrendszeri betegségnél, kezeletlen magas vérnyomásnál, infarktuson átesetteknél), tüdőasztmásoknál, tbc-seknél, az izületi gyulladás aktív szakaszában, illetve terhes nőknél.

 Egyébként a szakemberek  a helyesen és indokoltan alkalmazott fürdőkúra kisérőjelenségeként számolnak ún. fürdőreakcióval, amely –több más tünet mellett – fáradékonyságban, esetleg néhány napos hőemelkedésben is megnyilvánulhat.

A kiegészítő terápiák közül különösen az iszappakolás viselheti meg a szervezetet – elsősorban a szívet és a vérkeringést -, ezért annak alkalmazásáról és gyakoriságáról csak szakorvos dönthet.